7 tipp a babaruhák tudatos selejtezéséhez
A babaruhák selejtezése nem egyszerű feladat, pláne egy kisbaba mellett. Minél korábban alakítunk ki egy jól működő rendszert a selejtezésre, annál több időt és energiát tudunk megspórolni magunknak a következő években. Most 7 tippet mutatunk, mellyel könnyen létrehozhatod a saját rendszeredet.
1. Mindig azt döntsd el, hogy melyiket tartod meg, és ne azt, hogy melyiket selejtezed ki.
Így elkerülheted, hogy olyan ruhák maradjanak benn a szekrényben, amit egyébként nem tartanál meg (de mégis megtartasz, hiszen nincs is olyan rossz állapotban, különben sem maradt elég naci,…). Ezek a ruhadarabok viszont legtöbbször csak a helyet fogják foglalni, mert úgyis azt a pár babaruhát fogod ráadni, amit elsőkörben megtartottál volna, hiszen azok a kedvenceid.
2. Használd a ‘még egy esélyt’ dobozt!
Ha valamelyik kisruhában bizonytalan vagy, hogy meg kellene-e tartani, akkor tedd bele egy ‘még egy esélyt’ dobozba, a dobozt pedig tedd egy kevésbbé látható helyre. Ha 1-2 hétig nem merül fel, hogy mégis szükség lenne rá, akkor egyenesen mehet adományba, vagy el lehet adni. Jó esetben ilyenkor már ne nézzünk bele a dobozba, hiszen a végén még meggondoljuk magunkat. Ezért célszerűbb, ha a ‘még egy esélyt’ dobozba csak olyan ruhák kerülnek, amiket adományba szánnál.
3. Nagy selejtezés után rögtön vigyük a végleges helyükre a kisruhákat.
A selejtet a ruhakonténerbe, az adományt a családsegítőkhöz vagy a kiszemelt szervezetekhez. Az eladandó ruhákról rögtön készíts képet, ha nem így teszel, újból ki kell majd hajtogatni, ami már 20 kisruha esetén is egy kisebb alvásnyi idővel ér fel. Ha el szeretnéd tenni kistesónak vagy emlékbe, azokat is rögtön felcímkézve dobozolva vidd fel a padlásra, vagy ki a garázsba, ahol lesz a végleges helye.
4. Napi rendszerességgel használd a ‘selejt’ és az ‘adomány’ vagy ‘eladni’ dobozokat
Tégy két dobozt a baba ruhásszekrényének aljára, ezek lesznek a ‘selejt’ és az ‘adomány’ vagy ‘eladni’ dobozok. Minden egyes alkalommal, amikor öltözteted a babócát, és olyan kisruha kerül a kezedbe, ami kicsit szűk, kicsit foltos, nem praktikus, nem tetszik, akkor dobd bele a neki szánt dobozba. Ha ráadod ismét a babára (még utoljára), akkor hetekig még ott lesz szem előtt, bekerül a mosásba, szárítani kell, hajtogatni, rendezgetni újra és újra. Ezzel a módszerrel elkerülheted a nagy selejtezéseket, hiszen napi rendszerességgel, szinte már a rutin részeként elvégzed a selejtezés nagy részét.
5. Légy szigorú magadhoz!
Csak olyan babaruhákat tarts meg, amik jó állapotban vannak, kényelmesek, és szívesen adod őket a babára. Ha ezek közül bármelyik nem igaz, akkor a kisruhának mennie kell.
6. Ismerd és alkalmazd a vállfa-szabályt!
Ha a babaruhákat szekrényben vállfán tárolod, csak annyi vállfa legyen benn, ahány babaruhára van szükséged. Így ha üres vállfát látsz a szekrényben, akkor tudod, hogy valamit be kell szerezned. Ez fordítva is igaz, csak akkor tegyél be újabb babaruhát a szekrénybe, ha valamit onnan kiveszel és leselejtezel. A vállfás módszert viszont csak akkor tudod jól alkalmazni, ha előzetesen jól átgondoltad miből mennyi babaruhára van szükséged.
7. Hozz létre kapszularuhatárat kisbabád számára.
,A baba kapszularuhatár egy jól átgondolt, a lehető legkevesebb kisruhából álló ruhatár, melyek egymáshoz illő darabjait egytől egyig szereted és szívesen adod a kisbabádra. Mivel kevesebb ruhája lesz így a babának, a selejtezés is könnyebbé, egyszerűbbé válik. A baba kapszulagardrób a tudatos babaruhatár egyik alappillére.
Ez is tetszeni fog:
Színpaletta babaruhákhoz
Egy jól variálható, szerethető, de egyben praktikus babakapszulához két dologra van szükségünk:...
Mi a különbség egy felnőtt és egy baba kapszularuhatár között?
Felnőtt kapszulagardróbokról egyre gyakrabban hallhatunk. Napjainkban már Magyarországon is sokan...
Babaruhák tárolása, avagy Konmari és a gardróbrendszerezők
Az első kisbabát (is) izgalommal és határtalan szeretettel várjuk. A megszületés előtti napokban,...
Időt álló babaruhák
Ha két, három (vagy akár több ) gyerekben gondolkodtok, jogosan merül fel, hogy az első baba...